2014. május 16., péntek

A Deményfalvi völgy, SzG3


Az Alacsony Tátra északi oldalának szerintem ez a legszebb völgye, ami persze szubjektív, de igen sok látnivaló is van itt a szokásos természeti szépségek mellett. Ide úgy kerültünk, hogy 2009 szeptemberében elmentünk a Kis-Fátrába egy nosztalgia túrára, ugyanis ott voltunk nászúton a feleségemmel és erre az útra mindig szívesen emlékszünk vissza. Hazafelé túl korai lett volna azonnal elindulni, valamint volt autópálya tikettünk, így elhatároztuk, hogy egy jót sétálunk ebben a völgyben. Miután korábban már szinte mindent megnéztünk itt, tényleg a séta volt a lényeg. Azért leírom, hogy mit lehet itt megtekinteni még:
A legfontosabbak (mint barlang mániásoknak) a két barlang.
1. a Deményfalvi jégbarlang
2. a Deményfalvi cseppkő barlang
Mind a kettő első osztályú látvány, érdemes megnézni.
Ugyancsak innen, a völgyből juthatunk fel a Chopokra, ami azért fontos, mert a déli oldalról nem lehet feljutni, csak síszezonban sílifttel. Itt viszont rendes ülőlift van, tehát kényelmes a feljutás. A sikló két szakaszból áll, tehát igen hosszú. nekem az ilyen közlekedési módban az tetszik a legjobban, hogy szinte abszolút csendben siklik a szék a szabadban, semmi nem gátolja a természet szó szerinti csodálását. Egyszer voltunk itt télen is, akkor is fantasztikusan szép, csak arra kell vigyázni, hogy egyrészt elég nagy a tömeg, valamint autóval ekkor a völgybe nem lehet behajtani (a kocsit le kell tenni egy nagy parkolóban) és csak buszokkal lehet közlekedni. Ekkor történt meg velünk az, hogy a sikló leállt egy negyed órára és mi (meg mindenki) ott ültünk a székben, kb 15 m-re a hó felett. Szerencsére nem pánikólt senki, mi a nézelődéssel foglaltuk el magunkat. Negyed óra múlva elindult a sikló és szerencsésen megérkeztünk a tetőre (2000 m magas). Innen fantasztikus kilátás van, a konyha jó és nem drága! Jó időben szép gerinctúrákat lehet innen tenni.
Na de vissza a sétához. Keresünk egy helyet, ahol egy mellék patak torkollott be a fő patakba, itt letettük a kocsit és a mellékpatak nyomvonalán lenyomtunk vagy 8 km-t. Mellékösvény volt, így senkivel nem találkoztunk. Viszont találkoztunk színpompás gombákkal, ebből kettőt le is fényképeztünk. A kellemes séta után haza indultunk Donovaly-n keresztül.
A barlangokkal, a Chopokkal meg esetleg egy kis sétával minimum 1 napos a hely!

Vissza a főoldalra (katalógus)








Vissza a főoldalra (katalógus)

2014. május 10., szombat

Tvrdošovce (Tardoskedd), szabadtéri vasúti skanzen, SzG3


Sokan tudják, hogy vasút fotózással is foglalkozom, ezért sokszor elolvasom az Indóház c. havi folyóiratot, hogy az újdonságokról értesülhessek. Itt olvastam, hogy nem messze Érsekújvártól Tardoskedden van egy kis vasúti múzeum, ami bár nem nagy, de további fejlesztések várhatóak. Miután nemrég jártam Érsekújváron vasúti fotózás miatt, elugrottam ide is (kb 10 km). A hely hivatalos neve: Tardoskeddi szabadtéri vasúti skanzen. Bár a kiállított anyag szépen restaurált, azért messze van még a szabadtéri skanzen fogalmától, kb 5 perc alatt megnézhető. Csak nagyon vasút fanatikusoknak ajánlott (meg aki véletlenül erre jár)! Közvetlenül az út mellett egy kis téren található, nem igazán optimális hely a bővítésre (ha igaz az információ).

Vissza a főoldalra (katalógus)












Vissza a főoldalra (katalógus)